2013.10.04. 21:17
Szavakat szeretnék adni neked. Megpróbáltam felcicomázni őket, sok képet köréjük tenni, szép keretekben, de csak csúnyábbak lettek tőle. Így inkább maradnak a sima sorok, bennük sima szavak. Szeretem a szavakat belepötyögni a sorokba, főleg mikor legbelülről bújhatnak elő. Olyankor játékosak, könnyen röppennek kifelé, csiribí-csiribá varázslat.
Miközben a billentyűimet nyomkodom, hallgatom hogyan szuszog egy anyuka, két gyerkőc, meg még egy, de ő inkább csak lubickol. Ahogy figyelem őket, és telnek múlnak a napok, feltárul a varázslatos kapocs, amit ők egymásnak jelentenek. Átélhetem a csodát, és megdöbbenhetek: ez ugyanaz a csoda, amit én Tőled kaptam.
Kicsit anyáknapjás kezdésre sikeredett, kanyarodjunk inkább. “Hoc-hoc-hoc” - terelgetem kicsit másfelé a szavakat, mint Furulyás Palkó az ugri-bugri báránykákat. Születésnapi “jándék” készítő gondolatok felé terelgeti. Becsukom a szemem és elképzelem a csokrot, a legszebbet amit adni tudnék, amiben gyönyörködhetsz. Megállítom az időt, a teret és Rád figyelek.
Napok telnek el, sietve kergetik egymást, mint nyarat az ősz.
ui.: ez egy ilyen félkész jándék lett, talán csak egy kis darabka csomagoló papír