2009.08.03. 20:22
Írhatnékom vogymuk, isa megint írhatnékom. Ma nem fogom használni, a “pont pont pont”-ot, megpróbálom milyen az élet nélkülük, kalandozás a vesszők földjén.
“A felnőttet a gyerektől csak az különbözteti meg, hogy mivel játszik”. Kellemesen kipihent vagyok, a hőmérséklet végre optimális, kivül-belül. Csendes muzsika: Future Sounds of Budapest Vol3.
De hallga csak, zene állj. Beröppent egy szitakötő. Kihasználja a teljes belmagasságot, így nem érem el. Gondolatokat érzéseket rendezek. Jól megy, most jól, mint az összetett mondat aminek csak a végén bukkan fel a pont.
Keringett bennem / ide vésni volt is kedvem /
sebbel lobbal belekezdtem / elrebben /
minek súlya nincsen / kincsem, könnyen /
ahogy jött, szárnyra kapott / kedve támadt /
máshol járhat / bálna várban álmot láthat.
Nagyon jóleső bolondozás, itt magamban, esti villamos zörej közepette potyogó FLOW betűk. Ilyenkor mindig megnyílik valami, belül egy zsilip, és az állott víz ellepi a földeket, az eső, a tiszta forrás pedig újra feltölt. Két lábon járó víz, az okos víz vagyunk mi. Mindenkit összeköt, valódi magány nem létezik. A kék bolygó, otthonunk. Utazok most az emlékképek óceánján, ahol apró kis hajó a pillanat, és csak EGY hullám az idő a rengeteg közül.
Lassú elcsendesülés, mint körúton a sok éles zörej. Széthasítja az Isten adta csendet. Nincs csend, sosem áll meg, csak néha lassít, és halkul a városi élet.
