2007.07.04. 21:09
Nyakkendőárús (álom-vázlat; 2007 Khajuraho)
Hazaérkeztünk. [Mikor] yPetyával összefutottam egy valamelyik albérlet keszekusza szobájában. [Tudtam, hogy a történet csak egy elképzelt álom-valóság, ahol a szereplõk és helyszínek mélyen mozgolódó lényege felerõsödhet, jobban körvonalazódhat. Közelebb kerülhetnek a valójában összetartozó dolgok, formák és színek. Egy álom.]
_(magyarázat: a []-ban leírtak nem az álom részei, utólag felébredve, értelmezve, racionalizálva biggyesztem inkább hozzá a történethez a gondolatot, eszenciához töltelék.)
_Követtem õt a város utcáinak zajos forgatagában [éreztem rajta, hogy sikerült olyanná alakítani a környezetét, amely végre sokkal jobban tükrözhette önmagát]. Egyik téglafalnál megállva megmutatta titkos kuckóját. Az ajtót egy furcsa logika nyitotta ki, a téglákon lévõ mintázatok, elforgatható törmelékek kombinációja [valahol a Deák tér környékén, Király utca talán].
A színes kis szobában rengeteg tárgy, szétdobálva, újrarendezve. yPetya elõkotort egy kütyüt, hóna alá csapta és indultunk tovább. [Hiába próbálom a kuckó részleteit felidézni. Mindenkinek van egy saját kis zuga, ahol a dolgokat csak a teljes történetüket (külsõ, belsõ) ismerve lehet rendezni, értelmezni, ha valaki más pillant be: csak egy benyomást hagy maga után.]
Lassan sötétedett [a homályos utca sárgásan csillant fel, mikor felkapcsolták a fényeket], az emberek hazafele igyekeztek. Egy régóta nem használt kirakat elõtt ültünk, mellettünk a mozgatható kiskocsi [régen talán gyümölcs árusításra használhatták], rajta egy megdöntött deszkán hosszában kifeszítve nyakkendõk, sarkába ingek és egy zakó volt akasztva. yPetya izgatottan kapcsolta be a színes kijelzõs videójátékot. [Nem sokat beszélgettünk. Láttam a tekintetében, hogy nincsenek többé gondjai az õt körülvevõ világgal, megtalálta a valóságban is azt a tökéletes utat, amit jrnia kell.]
A járókelõk közül sokan vetettek egy-egy gyors pillantást a furcsán összetákolt szerkezeten összeválogatott nyakkendõkre, yPetya pedig teljes lelkesedéssel mutatta nekem a “space-invaders” jellegû játék izgalmasabb pillanatait. Nem igazán értettem meg a szabályokat [, és kicsit talán kezdtem furcsának is érezni a szituációt]. Inkább az embereket figyeltem, de nem volt rajtuk semmi különös megfigyelnivaló. Hirtelen a masszából kiválva hozzánk lépett egy céltudatos, elegáns, szimpátiát sugárzó üzletember. Megteteszett neki egy keresztbe-csíkos kékes-sárgás nyakkendõ és az ingéhez próbálta. yPetya felnézett és egy barátságos mosollyal nyugtázta, amint öltönyös barátunk már a második nyakbavalót simítja végig. Emberünk megérezte végre, hogy teljesen személyre szabott kollekciót talál a kiskocsin [, valami egyedit az uniformizált városi környezetben], és mohón lekapkodva 2 inget, a zakót és egy fél tucat nyakkendõt gyorsan fizetett majd eltûnt.
Estefele beültünk egy akármilyen kávézóba, ahol yPetya végre rám figyelve elmesélhette: mitörtént-hogytörtént itthon, mialatt mi utaztunk.