2012.02.13. 20:38
szia kavics..most már nincs szakállam, vagyis hogy “Apa, szakállad hol van?” . “Levágtam Ambrus” . “Dédimamának ajándékba” … ma már kicsit borostás így hát “Szúr” . “Igen Ambrus ez borosta, kinő újra a szakáll”. “Dédimama visszaadta.”
Ilyen csodák történnek mostanság mifelénk majdnem minden napra jut, és akkor még hozzá kell adni Borkát is, amibe most bele sem kezdek. “Lekaffcsoltam” közben a villanyt, hogy fejlődjek tovább a vakon gépelés terén is. Egyenes háttal, egyenletesen lélegezve huppannak finoman a monitorra a karakterek. Sokat töltök mostanság masina előtt, de teljesen más minőségben mint annó. Jobb dolog ez így.
még mindig különleges belegondolni, hogy pont ugyanannál a tér koordinátánál csücsülök mint sok-sok évvel ezelőtt. szemben ugyanaz a szürke panelfal. barátságos alapvetően, és bölcsen emlékeztet arra, hogy mennyire nem is sejthetem mi lesz velem sok-sok év múlva.
Érzem, hogy a sorok egyre kevésbé kavics jellegzetesek. Túlzottan feszesekké válnak a szavak, kötöttekké a gondolat láncolatok. Ez sok minden miatt van, viszont azt is érzem, hogy a kötöttség a tanulási folyamaton jelen szakaszának meghatározó része. Fontos ezt felismernem. Sok rétegemben párhuzamosak a folyamatok. Jó példa konkrétan, hogy a vakon gépeléshez rengeteg rossz karakteret visszatörlök és ez jelentősen megakasztja a szó hömpölygést, de cserébe tudom, ez egy olyan új képességgel ajándékoz meg, aminek nagy jó hasznát veszem majd.
És most a fentiek fényében zárom is soraim, mert már “nagyon-nagyon” rossz arányban találom el a helyes billenyűket.