2016.05.22. 22:11
20 nappal később, avagy most az előző béjegyzés mondatait folytatva, de formailag listásabban, mert ez most így jópofás:
-
A krónikát írnom kell tovább, még akkor is ha inkább más feladat is akadna.
-
Ambrust már egy waldorf suliba tuti felvették!!! Csillagberek - Robi bácsi. A folytatás és végeredmény, meg persze lehet hogy akár még szeptemberig is alakulásban lesz ezen a szálon, de így már sokkal jobb az alaphelyzet.
-
Elvonuláskor megismerkedtem közelről egy aprócska lyme-kóros kullanccsal. Foltom megvolt, megijedés, utánajárás, megnyugodás. Lassan vége felé az antibiotikum kúra.
-
Tündér szuszog a macibundában :) - és nagyon beleszeretek újra-és-újra-és-újra.
-
Haverok-buli mégis beindulni látszik, köszönet egy esti-tündér-beszélgetésnek, ami átlendített valamit:
-
Delirium-észosztó-Felivó-este
-
Csonakavato szent Konstantin aka: Márhvó a “Sörözés/fröxözés a tetőn” elnevezésű EVENT
-
Hege szülinapozás, avagy Love-is-in-the-air-forever-kellett volna + egy furulyás lányokat meg nem kereső Mágnes Géza.
-
-
Pünkösdi kisugázás: mostanság kialakult egy érdekes megfigyelésem-gondolat köröm, ami hosszútávú lassú bölcsességfaktornövelésnek tűnik. Spontán analógiák felbukkanása mindenféle időpillanatban. Rengeteg ilyen jön most felém, nagyon mély és teljes megélések, de persze nehezen megfogalmazhatóak, és egyáltalán nem biztos, hogy ezeknek a lényege, hogy dokumentáljam őket, sőt azt gondolom a közvetlen megosztásuk nem is lehetséges. Mégis két elég jó példa:
-
Pici gyerkőcök a medence vízében, felnőtt karjában, nem tudnak úszni, apjuk játszva, kacagva tanítgatja őket. - ősbizalom, ha elengednék, megfulladna. - a víz mint közeg, az úszás tudása az életbenmaradással egyenlő. - nincs félelem: emlékszem ahogy a vizibicikli pedálja mellett becsúszva, a tó fenekéig süllyedtem, és lent tágra nyílt szemmel csodáltam a víz alatti dolgokat, Apu leúszott értem hamar, és felhozott, pici voltam, de filmszerűen látom magamat, érzem a vizet, egy álomszerű, de valós emlék, nincs félelem.
-
Szauna ablakán keresztül kintről mosolygós, kacagó gyerkőc kukucskál be, várja, hogy kimenjek és fürödjek vele végre. Egy szinttel kijjebbről nézve a testem maga is csak egy szauna, belül melegebb, mint a környezete. Az ablak, az a pár érzékszerv amin kilátok, és ezen keresztül, amit tapasztalok az egy gyerkőc mosolya, aki vár rám, és neki köszönhetően egy olyan helyre léphetek ki a szaunából, ami minden dimenziójában sokkal “tágasabb”. És ez az igazi valóság. Mint ahogy azt egy szinttel lejjebbről nézve is pont ugyanígy élem meg.
-
