2010.04.21. 20:59
tavasszal megújul a természet, de ez a törvény nem vonatkozik a digitális világ részecskéire…pedig vicces volna, ha pl magától leszáradt volna a már nem működő komment link a bejegyzések alatt, és most kinőne egy új, ami működik..ígyhát erre nem is várok semmilyen kommentet..de ígérem majd nekifeszülök egyszer és felélesztem
érdekes érzés, hogy kiestem az írásból, a hagyományos blogolásból, emiat teljesen nehéz most potyogtatnom ide olyanokat, ami máskor meg sem kottyan, de egy dolog nem változik..az hogy jól esik, az az érzés itt a melső-hátsó agyacskámban, most tudom talán kicsit megfogalmazni: az idővel és a véletlennel leülni fröccsözni, ilyen érzés. Nem tudhatom mikor olvassa majd valaki, és nem tudhatom, hogy ki lesz az, beleértve majd jövőbeli magamat, akinek én mindig csak egy múltbeli gondolat lekörmölője vagyok. És valahol belül én magam vagyok az is aki nézi ezt a fröccsöző három cimborát, hallgatja fentről, egy öreg fa ágain ücsörögve, amint a végtelenségről filozofálnak. Me gusta la idea :)
Nem vagyok most konkrét dolgokat mesélős hangulatban, aki azért téved erre a virtuáliában barangolása közepette, hogy megtudja miújság, az kukkantson képeket flickr-en, meg szösszeneteket mobilkavicson, meg jöjjön át hozzánk, és olvassa el Ambrus naplóját, és ha már itt van akkor dumálgassunk róla, hogy kivel miújság…
Azért azt lepöttyentem ide, hogy ma voltunk a Szalajka völgyben…a mögötte lévő rengetegmindent most nincs kedvem szavakba önteni.
És most figyelek befele, miközben kifele csak egy ritmusra villogó kurzor figyel engem. Fáradt vagyok, hosszú nap volt, de mégsem álmos. Bambulok befele, merre járok? egy tisztáson valahol a gondolaterdőben, egy néma írógépen kopognak csendben a gondolat-karakterek, semennyire sem léteznek fizikailag, még a neuronok valahol zizegnek messze, két dimenzióval hátrébb, egy agyban, aki mesél egy lényről, aki egy különös erdőben, gondol arra, ami az írógépéből kipotyog.
A víz, az élet bölcsője, és minden élőt összeköt, figyelnem kéne a bennem rezgő vizet, az élet forrásának hangja ott suttog valahol egy pár dimenzióval hátrébb.
Könnyebb látni a köröket, és a merőlegeseket, amik összekötik őket, átdöfik az élet körforgásait, közben hatnak és ellenhatunk rájuk, rajtuk keresztül utazhatunk más körök felé, fröccsözhetünk idővel és véletlennel, sétálhatunk dimenziókon át, mert a neuronok képesek behálózni az összes elképzelt teret, felkúsznak minden merőlegesre, ellepnek mindent, néha kicsit túlságosan is rámenősek tudnak lenni, ilyenkor jól esik nekik egy fröccs, vagy egy csendes tisztás valahol.
Érzem, ahogy ezek a leírt sorok belőlem táplákoznak, én meg a körülöttem zúgó mindenségből, egy csatorna lennék hát, egy tolmács talán? Inkább egy parányi rezgő darabka élet, aki elvesz egy darab zúgást, és eg másikat ad helyette vissza, parányi energia, ahhoz képest amit az űrtávcsöveink látnak midnenfele. Jó érzés nagyon parányinak lenni, letisztul tőle minden, ha tehetném recepre felírnám és vény nélkül osztogatnám mindenkinek mindenhol.
Tündér aludni indult, kimadarazta magát maestére, követem én is, sőt lehet egy gyors csellel még be is előzhetem .. szép álmokat midnenkinek, és jóéjszakát!
ui.: nem sikerült beelőznöm…de azért lecsukom kismasina fedelét, s nyugovóra térek jómagam is :)